Adott az, hogy az embernek innen-onnan jönnek megérzései, illetve sokszor vagy nem olyan sokszor ráérez dolgokra. Elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon honnan jönnek ezek a dolgok. Szokásom az embert, ha vizsgálni akarom, három részre: testre, lélekre és szellemre bontani. Nem tudom, miért, de nekem ez a legelfogadhatóbb felosztás. Így tehát a leggyorsabban felejtő részünk a szellem. Például messze nem tudnám ma már elmondani, amiből érettségiztem, pedig egyáltalán nem volt régen. Feltételezhetem, hogy a második, azaz a sokkal lassabban felejtő részünk a test. Például a biciklizés vagy az úszás - mind-mind nehezen elfelejthető, berögzült dolgok.
Azonban arra, hogy a léleknek lenne-e emlékezete, eddig nem tudtam bizonyítékot szerezni. Viszont a "ráérzések" magyarázhatóak lennének azzal, hogy a lelkünk valahonnan emlészik rá - és innen ösztönös. Többféle felfogás van a lélekről, de a legtöbb vallás egyezik abban, hogy egy adott lélek többször is visszakerülhet az életbe - így elképzelhető az is, hogy ez a lélek sokkal nehezebben felejt, mint a szellem, a test pedig ugye mindig új. Fogalmam sincs, lehet-e erre valahogy bizonyosságot szerezni, de gondolkozzatok el azon, hogy vajon honnan erednek a megérzések?
Persze elképzelhető valami egészen másfajta megközelítés is, például hogy ezek a megérzések egy eddig fel nem fedezett érzékszervünktől származnak, de talán még így sem elvetendő az említett elképzelés.
(Oh, by the way: this entry was written by Peter Molnar, and originally posted on petermolnar dot net.)
