Türelem

CC-BY-NC-ND-4.0 by Peter Molnar () at
https://petermolnar.net/turelem/
#gondolatok

Napok óta járt bennem egy érzés, de valahogy nem tudtam megfogalmazni. Azonban ma reggel egy bácsi betolakodott elém a mozgólépcsőre reggel, a 8 órás csúcsforgalomban, és végre segített megfejteni, mi is a baj: kihal a türelem.

Száguld a világunk, a szó szoros értelmében: e-mail, MSN, mobil, sms, TV, internet, autók, stb… És végig se gondoljuk, hogy miért rohanunk. A gond azonban tényleg az, hogy a legtöbb ember egyszerűen elfelejtette, mi az a türelem. Minden most azonnal kell, hogy megelőzzük a vetélytársat, azt a telefont most azonnal el kell intézni, már ott is kell lennem most azonnal… Persze, megint a kérdés, hogy ha nem lenne az internet…elismerem, jó dolog, elismerem, hogy jó, hogy valakinek másodperceken belül tudok üzenetet küldeni, de ha jobban végiggondolom, ezzel együtt kiveszik minden öröm, minden katarzis, ami a várakozással jár. Egyszerűen természetes lesz az “azonnal”, és furcsa, idegesítő a “majd mindjárt” vagy a “kicsit később”. Pedig a várakozás izgalma hozzá kellene, hogy tartozzon az emberhez, mint ahogyan az udvarlással járó várakozás. Amikor eltelik egy kis idő, ami által érezzük, hogy történt valami, mintha maradandó lenne, mintha nem csak egy pillanattöredék lenne az életünkből… Reggel az a bácsi - legalább 70 éves volt, de valószínűleg több - mégis hova rohant? Ha rosszul lenne, nem rohanna, persze még mehetett az orvoshoz, hogy gyorsan végezzen…. Mehetett bankba, hogy gyorsan végezzen… Meg persze lehetett egy egyetemi professzor is, aki késésben volt az órájáról. De, lássuk be, ennek elég kicsi a valószínűsége. Az ilyen professzorok már nem szoktak késni. Mindent összevetve loholunk egyenesen az idegi és fizikai határra, ahol az ember nem bír el többet. Biztosan jó lesz. Frank Herbert Dűne-sagákának a 4. kötete egyfajta leckéről szól az emberiségnek. Talán valóban nem ártana az embert ráébreszteni önmagával kapcsolatban jónéhány dologra: többek között arra is, hogy mik a korlátai.