Miértek

CC-BY-NC-ND-4.0 by Peter Molnar () at
https://petermolnar.net/miertek/
#gondolatok

Rájöttem, miért haltak ki a klasszikus blogok. Az eredeti, naplót webre helyező, keserédes, sokszor nyavalygó, néha idétlen blogok, és az ok egyszerűbb, mint gondoltam.

2015-öt írunk, de én is azok közé tartozom, akiknek a gimi pár éve volt 12 helyett, akiknek 1990 10 évvel ezelőtt volt - nem vettem észre, hogy ez alatt a 15 év alatt, amíg évtizedet váltottunk, mennyi minden változott.

Átéltem a különbséget a 80as és 90es évek között, de valamiért nem akarom látni, hogy a 2000res és 2010es évek közé is ugyanekkora váltások és változások ékelődtek, és a korábbiakhoz hasonlóan elsősorban gondolkozásban.

Ma nem írjuk le a valódi énünket. Egyrészt védelemből - viszlát, arctalan, névtelen, régi internet -, másrészt mert valójában alig akadnak néhányan, akik érdeklődnének. Ha az ember a bánatait, a gyengeségeit is megmutatja, sebezhető - és amíg 10-15 éve névtelen voltál, most már ez sem véd, ott is rádszállnak, csak mások, hogy legalább ne ugyanazok korbácsoljanak, akik a mindennapokban.

Még ha le is írnánk, meg is mutatnánk azt, úgy, ahogyan sok évvek ezelőtt tettük, ma más lenne a hatása, még inkább kilógnánk a sorból, még magányosabbá válnánk, hisz még azzal a lehetőséggel sem élünk, hogy minél szélesebb réteghez jusson el a mondanivalónk. Ördögi kör ez, mert amint tényleg azt szeretnénk, hogy megismerjenek minket, hogy látszódjunk, hogy jelen legyünk, hátra kell hagyni minden nem pozitívat és erőtől duzzadó, eresen dagadó vidámságot kell képekben, 6 másodpercben, live streamben, videóban közölni, mert a hónapban éppen így kívánja az online közönségérdek és a trend.

Hogy eközben valójában mi történik bennünk? Nem kizárt, hogy tényleg elégedettek vagyunk a pillanatnyi utunkkal, az úttal ami körülvesz minket; ugyanakkor felettébb valószínűtlen, hogy ilyen mértékű zent ennyi zajjal az életünkben felszínre tudunk hozni anélkül, hogy beleőrülnénk.

Így tehát marad egy elfojtáshoz hasonló álarc; egy álarc, ami észrevétlenül facsar a szélrózsa bármely irányába attól függően, hogy mely orcádra kíváncsibb éppen a világ - tökéletesen függetlenül attól, hogy szíved szerint mit mutatnál.