Autók, netikett és játék az érzelmekkel

Lehet, hogy egy kicsti hosszúra fog nyúlni, mert elég régóta nem írtam semmit, ebből kifolyólag pedig van néhány témám.

Kezdeném mondjuk az autóvezetéssel. Mostanában egyre többen kérdezték, hogy miért is nincs még jogosítványom, én pedig rendre kitalálok valami okosat, hogy mi is az indok. Pedig igazából nem tudom. Lehet, hogy csak egyszerűen lusta vagyok, de nem hiszem. Valamiért nem érdekel, mert ha érdekelne, akkor már régen nekifutottam volna. Egyszerűen nem vonz. Nem hiszek a mai autókban, nem szeretem őket, a zajt, a tömeget. Mellesleg szükség lenne egy autóra is, karban kellene tartani, etetni kéne, stb… De nem ez a lényeg. A fontos, hogy egy autóval talán csak még nagyobb rohanás lenne az életem. Persze, a BKV is egy érdekes dolog, és nem feltétlenül tesz jó az ember idegeinek reggel és este, de valahogy akkor is, nem rajtad múlik, hogy milyen gyors a busz. Tudod, hogy mennyi idő alatt érsz oda, és közben legalább nem kell koncentrálnod valamire, ami szintén a te energiáidat emészti.

Szót se róla, van eset, amikor nélkülözhetetlen, szállítások, éjszakai hazajövetel…de az utóbbinál egy kortyot sem ihatsz, nem? Márpedig ha elmész valahova éjszakára, ott általában előkerül pár pohár ital. Akkor hogy is van ez?

Egy egészen más téma: internetes viselkedés. Sokadszorra vettem észre, hogy néhány témához emberek olyan stílusban és hangnemben szólnak hozzá, amit csak arc nélkül, a virtuális térben mernek megtenni, mert az életben minden valószínűség szerint ütnének érte. De kérdem én, miért nem adhatjuk magunkat mindig? Tény, van, amikor be kell fogni a szánkat a “valóságban”. Annyira könnyű ezzel szemben arcot nem vállalva az interneten játszani a nagymenőt, igaz? Persze, ha egyszer bedühödnek a hozzá értők, ne csodálkozzon az illető néhány esetleges hack miatt, hiszen az felel meg egy bunyónak a neten.

A lényeg, hogy két alapprobléma van.

Az egyik, hogy sokan nem vállalják valós önmagukat. Helyette egy viruális ki-ha-nem-én fickót adnak a fórumokban, a chatszobákban, aminek viszont előbb-utóbb biztos, hogy következménye lesz. Biztos, hogy egyszer valaki ismerni fogja, és ha annak is ezt adja, nem fog jól eslsülni.

A másik, hogy sokan úgy hiszik, mert valamit nagyjából ismernek, rögtön értenek a hozzá kapcsolódó összes dologhoz. Erre a legjobb példa a webszerkesztés: ha valaki hirtelen megtudta, mi az a html, egy picit ért is hozzá, azt hiszi, ő már webmester. Vicces. Persze hogy css finomrészletek, php, mysql, ezekről jobb esetben hallott, rosszabb esetben azt sem tudja, micsoda. De azért beszól annak, aki évek óta ezekkel foglalkozik. Igen, beszól, ugyanis nem kritikát, vagy bármi építő jellegű ötletet ír, hanem hogy szar, hogy más kéne, hogy nézz el erre meg erre a lapra, az mennyivel jobb. Ez így bunkóság. Véleménynek ugyan vélemény, de bunkó.

Újabb téma: játék az érzelmekkel. Való igaz, mindenki élvezi, ha elcsavarhatja a másik nem képviselőinek fejét - csak míg néhányan megtartanak bizonyos iratlan határokat, mások ezeket egyáltalán nem veszik figyelembe.

Élemetben harmadszorra fordult elő velem, hogy egy nőnemű személy túlságosan sokáig játszotta a “nem is akarok tőled semmit, de mégis” dolgot. Szar érzés, amikor tényleg csak arra akarnak használni, hogy pl. ne unatkozzanak jelenlegi párjuk mellett, vagy ne unatkozzanak, esetleg féltékennyé tegyenek egy másikat. Szerencsére abba a fajtába tartozom, aki ilyenkor megálljt parancsol magának, és közli, hogy vagy valami vagy semmi. Csak rossz érzés elveszteni őket, mert általában a semmi mellett kötök ki.

Nem tudom, ki, hogyan, mikor és miért került ilyen helyzetekbe, de nagyon rossz. Aki pedig már eljátszotta, annak kívánom, hogy tegyék meg vele is, csak hogy nagyjából átérezze: van egy határ, amin túl nem szabad játszani és hazudni. Egy határ, ami mögött sérülést okozol, és amit nem lehet helyrehozni egykönnyen. Talán egyáltalán nem.